Mészkövek, márványok
Sajnos nincs olyan óriási dió, melynek héjába be lehetne tuszkolni azt a minimális ismeretanyagot, amit tudni kellene azoknak, akik követ akarnak vásárolni, különösen akkor, ha az a kő nem természetes állapotában kváder vagy tipegőkként kerül beépítésre.
A karbonátos kőzetek akár tengerben, akár egy édesvizű tóban keletkeznek, egyszerű kémiai reakció útján jönnek létre.
A kalcium-hidrokarbonátoktól telítetté váló vízben instabil lesz a vegyület, felszabadul a szén-dioxid, leválik egy vízmolekula, és összeáll a kalcium-karbonát, vagyis a mészkő.
Ca (HCO3)2 === CO2 + H2O + CaCO3
Amennyiben +10 és +20 C-fok között van a víz hőmérséklete, kalcitkristályok keletkeznek, amik úgy néznek ki, mintha két, három élű reszelőt középen eltörnénk, és 30 fok elcsavarása mellett, a hossztengely mentén összeillesztenénk. Amennyiben a víz ennél melegebb, aragonit képződik, ami kémiailag megegyezik a mészkővel, csak a kristályai olyanok, mint egy gyufásdoboz. Keménységük a Mohs-skálán „3”, vagyis könnyen karcolódnak, így könnyen faraghatók is.
Az aragonit időnkénti varázslatos színkombinációiban az ibolyától a mélyvörösig előfordulhat minden fényspektrum. Mivel kristályainak illeszkedési lapjai mentén színező anyagok könnyen beépülnek, előszeretettel színezik és ónixként árulják, a mészkő árának több vagy sokszorosáért. Pedig a petrológia tudománya az ónix nevet a hidroszilikátok egy csoportja részére régen lefoglalta.
Ebbe a csoportba taroznak az achátok, jáspisok, féldrágakövek, melyek hetes keménységükkel, ritkaságukkal más kategóriába tartoznak. Vásárlás előtt nem árt titokban legalább a slusszkulcs élével a kő hátoldalát megkarcolni, ha a „próbaeszköz” nyomot hagy, aragonittal van dolgunk, ami érzékeny a savakra, lúgokra s amiről az imént bizonyítottuk be, hogy könnyen karcolódik.
A márvány a mészkőnek nyomás és hőmérséklet hatására átalakult (metamorfizálódott) változata. Csillogó kristályai (neve az ógörög nyelvben csillogót jelent), felhős vagy sávos rajzolatai, arisztokratikus megjelenése évezredek óta a pompa, a luxus és a gazdagság szinonimái voltak még ott is, ahol a természet bőven megajándékozta vele az ott élőket.
Magyarországon, ahol építészetben használható márvány nem volt, ez hatványozottabban jelentkezett, ezért olyan anyagokat, olyan mészköveket, melyek faraghatók és utána fényezhetők voltak, kineveztek márványnak. Ebből már több adódott, a piszkei, gerecsei, tardosi „vörös márványok”, a siklósi rózsa, sárga és zöld márványok, bár csak metamorfizáció nélküli tömött mészkövek voltak, a római birodalomtól napjainkig jelentős szerepet kaptak a kő művészetben.
Egyszerűen meggyőződhetünk arról, hogy amit vásárolni kívánunk, az kőzettanilag hova tartozik: a márvány 3-4 cm vastagságig átengedi a fényt, a tömött mészkő nem. Mindkét díszítőkő szabad térbe beépítve az időjárás (eső, inszoláció stb.) hatására fényét és színét elveszti. Századmilliméter vastag rétegek oldódnak le a felületről, és ez elég ahhoz, hogy fénye eltűnjön, a szín elhalványodjon. Fontos ezt megjegyezni, mivel az öröknek és elpusztíthatatlannak hitt gránitok ennél sokkal esendőbbek és érzékenyebbek. Ráadásul, mint ezt már tudjuk, amíg a karbonátos kőzetek csak a felületükön oldódnak, addig a gránitok belső tömegükben is képesek bomlani.